1 Az embernek bűne.
2 Hogy miért kell az embernek egész éltén át kínlódni és végtére meghalni - arról ezt tanítják az öregek.
3 A teremtés után Inmar így szólott az emberhez: "íme, én téged a mező közepére helyezlek s megengedem, hogy mindenféle fenevad, szárnyas a te véredet ontsa.
4 Ha te azoknak magadat meg nem adod, hogy ellened valamit tegyenek (tkp. ha te azoknak semmitsem tenni magadat nem adod): te igen, igen jól fogsz élni, soha meg nem halsz, ételt-italt és ruházatot neked nem fog kelleni keresned.
5 [De] ha azok a te véred ontani bírják: te csak egy ideig élvén meg fogsz halni, egész életeden át mindig nagyon kínlódva fogsz élni, verejtékes (tkp. véred eséséig izzadsággal való) munka nélkül magadnak sem ételt-italt, sem ruházatot nem találsz, egész élted léted ezért lesz".
6 Akkor az ember még csak meg sem állhatott (tkp. megállása sem volt); a mik csak a világon rettenetes, boglyanagyságú fenevadak voltak, mind hozzá jönnek ordításukkal a földet rengetve.
7 A mik csak a világon szélmalom-szárnyhoz hasonló szárnyú madarak voltak, mind ő reá csapnak le.
8 [De] az ember azoknak sehogy sem adja meg magát.
9 Utoljára a veréb is hozzá jön.
10 "Ej!" - mondja nevetve az ember - "Inmar-hoz hasonlók nem győztek le, tetühöz hasonló fog-e legyőzni? jer ide csak (most), téged én nem kergetlek el!". Az ember szavát sem fejezte be s a veréb egy csip-csirip-pel (tkp. ǯilʼlʼi̊ri̊k-et mondva csak) az embernek lágy feje tetejét megcsípve (tkp. megvágva orrával), vérét ontotta.
11 Minthogy a verébnek így megadta magát, az ember Inmar mondása szerint meghal és egész éltén át mindig csak étel-italért, ruházatért dolgozván él.